Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Jászboldogháza

Idén is keressük a legszebb jászboldogházi konyhakerteket!

Jászboldogháza idén harmadik alkalommal vesz részt Sári Kovács Szilvia ötletgazda-programigazgató, Karcag város alpolgármestere által létrehozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programon. Az elmúlt két évben szebbnél-szebb kerteket csodálhattunk meg a zsűrivel, amik dacoltak a szélsőséges időjárási körülményekkel.

A tavalyi év nagy sikerének könyvelhetjük el, hogy Buzáné Gugi Bettina kertje nem csak a helyi, hanem az országos versenyen is első helyezést ért el kategóriájában. A helyi versenyen a nyereményeket idén is az önkormányzat biztosítja. De persze nem csak a díjak a fontosak. A program célja: elismerni a kertművelők munkáját és ezzel ösztönözni a lakosságot arra, hogy saját, rokonai, vagy barátai udvarán, kertjében alakítson ki konyhakertet, gondozza azt, termesszen benne maga és családja számára minél több konyhakerti növényt, zöldséget, fűszer,- gyógynövényeket, gyümölcsöt.

Az év témája: „A NÖVÉNYI SOKFÉLESÉG ÉVE” – A kertben minél több fajta és többféle zöldség, gyümölcs, fűszer- és gyógynövény legyen! Környezettudatos kertművelés, vegyszermentes művelés, komposztálás, szerves tápanyag utánpótlás, talaj védelme, csapadékvíz használat, öko/bio, régi módszerek alkalmazása, fűszer-, gyógynövények, régi, saját megőrzésű fajták a kertben!

A jelentkezési lapot 2024. május 15-ig lehet benyújtani személyesen a Jászboldogháza Községi Önkormányzat titkárságán, vagy elektronikus úton a hivatal@jaszboldoghaza.hu e-mail címre vagy postai úton az 5144 Jászboldogháza, Rákóczi u. 27. levelezési címre, vagy Szemes-Csecselics Hajnalka koordinátornál a szemescsecselicshajnalka@gmail.com email címen.

Díjazás: Kategóriánként az első három helyezés

Országos díjazás: a programhoz kapcsolódó „Magyarország legszebb konyhakertje” díjra történő jelölésre minden kategória első helyezettje lesz jogosult a helyi zsűri ajánlása alapján.

A kertek megtekintése 2 alkalommal történik (május 15-augusztus 15-ig) előzetes időpont egyeztetés alapján.

Eredményhirdetés: 2024. augusztus 20-ai ünnepségen a Tájháznál

Várjuk minden zöldség/gyümölcs termesztő kertművelő jelentkezését!

Koczáné dr. Fehérváry Mária
polgármester

Általános iskolai beiratkozás

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy a 2024/2025-ös tanévre történő beiratkozás időpontja:

2024. április 18-19. 8-18 óra

A beiratkozás napján a szülőknek személyesen meg kell jelenniük az iskolában és be kell mutatniuk a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok és nyilatkozatok eredeti példányát.

A szülők számára lehetőség van az elektronikus úton történő beiratkozásra is. Ebben az esetben az iskolába történő jelentkezés többféle módon történhet a KRÉTA e-Ügyintézés modulba való belépéssel:

  • ügyfélkapun keresztül,
  • érvényes KRÉTA belépéssel (az iskolánkba járó idősebb gyermek esetén már megkapott KRÉTA gondviselői jogosultsággal),
  • ideiglenes regisztrációval.

Az elektronikus beiratkozás ideje: 2024. március 27. és április 19. 18 óra között.

Amennyiben a beiratkozással kapcsolatban bármilyen technikai kérdésük van, kérem hívják bizalommal iskolánkat munkaidőben az 57/460-022 telefonszámon

Tisztelettel:
Tóth Pál
igazgató

Kormányablak busz

A Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálaton az állampolgárok a kormányablakokban is elérhető ügyeket intézhetnek, többek között személyi igazolvány, vezetői engedély, lakcímkártya, útlevél, hatósági eljárások megindítására szolgáló kérelmek benyújtása, tájékoztatás kérés.

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatának (Kormányablak busz) ügyfélfogadás jászboldogházi helyszíne és időpontja:

2024. április 9. (kedd) 10:15 – 11.45 Jászboldogháza, Piactér (Rákóczi u. 21.)

Intézhető ügyek köre:

  • Személyazonosító igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés
  • Lakcímkártyával kapcsolatos ügyintézés
  • Vezetői engedéllyel (jogosítvánnyal) kapcsolatos ügyintézés
  • Parkolási igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés
  • Diákigazolvány igényléséhez szükséges NEK adatlap felvétele
  • Ügyfélkapu regisztráció
  • Tulajdoni lappal kapcsolatos ügyintézés
  • Meghatalmazás illetve törvényes képviseleti jogosultság Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben rögzítése
  • Erkölcsi bizonyítvány igénylésével kapcsolatos ügyindítás
  • A biztosított személyek esetében Európai Egészségbiztosítási Kártya kiállítása
  • A biztosított személyek esetében TAJ kártya másodlatának kiadása
  • Információszolgáltatás kormányablak és szociális igazgatási ügyekben valamint általános ügyekben
  • Kérelmek átvétele és továbbítása a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz

Húsvéti kommunális hulladékszállítás

A Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zrt. tájékoztatása alapján értesítjük a község lakosságát, hogy a Húsvéti kukás kommunális hulladékszállítás 2024. március 30-án szombaton lesz.

2024. április 1-én (hétfőn) a szállítás szünetel!

Ügyfélfogadási szünet

Értesítjük a Tisztelt lakosságot, hogy 2024. március 25-én hétfőn a Jászteleki Közös Önkormányzati Hivatal Jászboldogházi Kirendeltsége technikai okok miatt zárva tart, ügyfélfogadás nem lesz.

Sürgős esetben hívható: +36 70/492-0598

Megértésüket köszönjük!

Kiss Csaba
jegyző