E-pont Jászboldogháza
A településen 2004 óta működik az internetes közösségi pont, amely annak idején az Informatikai és Hírközlési Minisztérium jóvoltából került kialakításra. A pályázati támogatással 2 számítógép konfigurációt, nyomtató-fax-szkenner gépet és térítésmentes szélessávú internet hozzáférést nyertünk. Eleinte a művelődési ház adott otthont a működéshez, aztán később átkerült a polgármesteri hivatal épületébe az E-Pont.
2010-ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányelvei alapján és stratégiai célkitűzései szerint elkezdték erősíteni a hálózati működést. Az aktuális társadalmi igényekhez igazítva a „hozzáférést mindenkinek” szlogent felcserélték „a hozzáértést mindenkinek” jelszóra. Mivel a különböző internetes szolgáltatók egyre kedvezőbb konstrukciókkal látják el a fogyasztókat, így a cél már az, hogy a digitális írástudással nem rendelkező lakosságot felzárkóztassuk. Erre az új célra azért van szükség, mert egyre több háztartásban van már szélessávú internet, de elképzelhető, hogy a középkorú, vagy idősebb korosztály nem rendelkezik számítógépes ismeretekkel. Összességében tehát a régi funkciókon túl, mint pl. az ingyenes számítógép és Internet használat, tanácsadás, digitális és elektronikus ügyek intézése, nyomtatás, fénymásolás, szkennelés mellett a térítésmentes képzés kerül középpontba a közeljövőben.
Mindezt már egy teljesen megújult közegben, korszerű számítógépek segítségével tehetjük és lehetünk a lakosság szolgálatára. 2010-től Jászboldogházán látjuk el a megyei koordinációs feladatokat az eMagyarország Centrum és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetésével.
„Internetes ügyintézésben otthon, az eMagyarország Ponton”
A Polgármesteri Hivatal előtti téren ingyenes WiFi internet hozzáférést biztosítunk a nap 24 órájában.
5144 Jászboldogháza, Rákóczi út 27 földszint
A jászboldogházi ePont térítésmentesen lehetőséget biztosít:
•ingyenes gép- és internet használat
•fényképes hirdetések feladása
•szkennelés
•irodai szoftverek használata (Word, Excel, Power Point stb.)
•faxolás
•levelezés, e-mail / e-pont@jaszboldoghaza.hu
•klubélet
•wifi
•pályázati tanácsadás
•fénymásolás 20 Ft/lap
•stb.
eTanácsadó: Pap Béla
Polgármesteri Hivatal, ePont: 5144 Jászboldogháza Rákóczi út 27
57-460-011
e-pont@jaszboldoghaza.hu
ID 4222
Kapcsolat
Az eMagyarország Centrum elérhetőségei
NT Nemzetközi Technológiai Nonprofit Közhasznú Kft.
Székhely: 1063 Budapest, Munkácsy M. utca 16.,
Telephely: 1068 Budapest, Dózsa Gy. út 86/B
Telefon: +36 (1) 413- 7751
Fax: (06-1-) 321-7819
Skype név: emagyarorszagcentrum
E-mail: info@emagyarorszag.hu
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00752-2009
Levelezési cím: NT Nonprofit Közhasznú Kft., 1398, Budapest, Pf. 570
Pap Béla - JNSZ megyei vezető
2011.01.
























