Művelődési Ház

nyomtatas

Sajnos a régi „kultúrház" igen megromlott, leamortizálódott állapotban van. Pályázati forrás nélkül az önkormányzat nem tud érdemi felújítást eszközölni. A művelődési ház, mint „Integrált Közösségi Színtér" tudna tovább működni, ha a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium pályázata sikerrel zárulna. Mivel Jászboldogháza valóban egy kis település nincs sok esélye a fiataloknak, hogy szabadidős programokat találjanak maguknak a településen belül. Egy művelődési ház -többek között- mindig az adott fiatalság adott igényeit hivatott kiszolgálni. Természetesen, ahogy az idők, korszakok, korstílusok változnak generációkról generációra úgy változnak az igények is. Egy művelődési háznak a klasszikus szerepe változatlan. Kultúraközvetítés, szabadidő hasznos eltöltése. A rendszerváltás előtt nem volt jellemző ennyire a lakosságra az, hogy civil kezdeményezésekből egyesületek, alapítványok, klubok szerveződjenek. Ez, az utóbbi 18 év egyik sajátossága. Ha a művelődési ház meg tudna újulni, akkor tervezzük azt, hogy a „Civil szervezetek háza" elnevezéssel is kiegészülne a régi név. A helyi bejegyzett a szervezeteknek ugyan vannak „papíron" székhelyeik, de igazából ezek csak választott székhelyek. Nincs megfelelő platform arra, ahol bizonyos időközönként összeüljenek, meghozzák a soros üléseikről a határozatokat, megbeszéljék kultúrált keretek között a terveiket, elképzeléseiket. Eddig igazán nem volt olyan helyszín, ahol ezt megtehették volna. Lehetőség lenne a pályázattal, hogy egy kihasználatlanul álló épületnek adnánk újra funkciót. Az épületben a civil szervek összehangolva szervezhetnék programjaikat, üléseiket. De természetesen ehhez az kell, hogy megfelelő infrastruktúra és egy kultúrált épület fogadja akár a tagokat, akár ha rendezvény van, akkor a vendégeket.

Vissza lehetne hozni azt a kezdeményezést, amikor még ifjúsági klub néven működött egy, az emeleti részen lévő helyiség. Ott a fiatalok kortárs közösségi színtere volt, ahol megbeszélhették a dolgaikat, szocializálódhattak.

Összességében a művelődési ház felújítására valós társadalmi igény van, indokoltsága nem megkérdőjelezhető. Bízunk benne, hogy a közeljövőben pályázati források bevonásával újra el tudná látni a klasszikus szerepét, csak az újkori igényeknek megfelelően.


Keresés

Események

Időjárás (ma 09:36)

  • Hőmérséklet: 17.9 °C
  • Harmatpont: 12.4 °C
  • Páratartalom: 70 %
  • Légnyomás: 1018.5 hPa
  • 24 órás csapadék: 0
  • Csapadékintenzitás: 0
  • Szélerő: 1 km/h
  • Szélirány: 158° (D)

Galériák