Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Új Védőnő településünkön

Szeretettel köszöntöm a kedves Lakosokat! A nevem Szemák Imola, 2016. október elsejétől kezdtem dolgozni Jászboldogházán, mint területi védőnő.

Bizonyára már sokan láttak és találkoztak velem az utcán biciklizve, az iskolában, illetve az Egészségházban. Sokan megkérdezik tőlem, hogy „én vagyok az új védőnő?” és azt is, hogy „hogy tetszik itt a faluban?” Nagyon köszönöm a kedves kérdéseiket, nagyon jól esett valamennyi. Szeretnék egy pár gondolatot írni magamról.

Erdélyben születtem, Szatmárnémetiben, 1994. április 21-én. 4 éves koromban költöztünk a családommal Jászjákóhalmára. Kiskorom óta nagyon szerettem a biológiát, a természettudományos tárgyakat, az egészségtant. Ezeknek a tantárgyaknak a szeretete és az embereknek való segíteni akarás vezetett az egészségügyi pálya felé.

Középiskolai tanulmányaimat Jászberényben a Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium közbiztonsági szakán végeztem.  Mivel a rendőri pálya kevésbé volt vonzó számomra így a biológia szeretetéből kiindulva az egészségügyi pálya felé fordultam.

Az érettségi után felvételt nyertem a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karára, Védőnő szakirányra. A tanulmányaim alatt Budapesten éltem. Nagyon izgalmas 4 évet tudhatok magam mögött, tele kihívásokkal, újdonságokkal, tapasztalatokkal. A gyakorlatok alatt sok budapesti Kórházban dolgoztam és lehetőségem volt sok rehabilitációs és fejlesztő intézetet megismerni.

2016-ban képesítést szereztem a védőnői méhnyakszűrés végzésére is. Védőnői gyakorlatomat Budapesten a IX. kerületben illetve Jásztelken töltöttem.

Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy sikerült elérni a célomat és végre azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Nagyon boldog voltam, amikor Jászboldogházára benyújtott pályázatom sikerrel zárult és október 1-től elkezdhettem dolgozni a településen. Igazából mindig egy kisebb településen tudtam magam elképzelni védőnőként. A területi munka mellett az iskola védőnői tevékenységeket is én végzem. A diákokkal már volt szerencsém találkozni az iskolai oltások keretében, illetve az egészséghéten. Ez alatt a másfél hónap alatt nagyon jól éreztem magam a településen. A családlátogatások és találkozások alkalmával nagyon kedves embereket ismerhettem meg. A település közössége nagyon befogadó és segítőkész. Az édesanyákkal és a családok nagy részével már találkoztam.

Igyekszem részt venni a szűrőnapokon, a település rendezvényein, hogy jobban be tudjak kapcsolódni a közösség mindennapjaiba és jobban megismerjem az itt élő embereket.

A jövőre nézve igen nagy terveim vannak, szeretném a védőnői méhnyakszűrést végezni a településen, illetve szülésre, anyaságra felkészítő tanfolyamokat is tartanék. Bekapcsolódtam a helyi Baba-Mama Klubba, amelyet a Könyvtárban szokott szervezni Pappné Turóczi Henrietta.

Megragadva az alkalmat szeretném meghívni az édesanyákat és gyermekeiket, hogy jöjjenek bátran a Klubba, igen értékes időtöltés, jó hangulatban telnek az összejövetelek és hasznosak a babáknak illetve a mamáknak is.

Magamról még annyit, hogy nagyon szeretek rajzolni, barkácsolni. A tanácsadót is igyekszem színesíteni, díszíteni, kicsit bababaráttá tenni.

Október elsejétől a védőnői tanácsadás rendje is megváltozott. Kedd helyett, minden héten, szerdán van védőnői tanácsadás várandósoknak, csecsemőknek és kisgyermekeknek. A honlapon a „HASZNOS” menüpont alatt olvashatnak bővebben a változásokról, illetve a rendelőben és az óvodában is kihelyeztem az új tanácsadási rendet.

Nyugodtan kereshetnek, készségesen állok segítségükre, a hét minden napján van fogadóóra 8:00-10:00-ig a tanácsadóban. Telefonon is elérhető vagyok a 0670/ 492-0597-es számon.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy bemutatkozhattam.

Szemák Imola
védőnő